Uh de régen raktam már ki történetet
Ez pont ideális történet.

Halloween-i rémálom

Hamarosan itt a Halottak Napja és a Mindenszentek, vagy ahogyan angolszász területeken szokás, a Halloween időszaka. Nem szeretem ezen utóbbi idegen szokás meggyökeresedését, mert míg az angolszászoknál hagyomány, addig nálunk csak divat. Inkább maradok a saját tradícióinknál, bár ez az én véleményem. Mindenesetre tudomásul veszem, hogy vannak, akiket izgalommal tölt el a Halloween időszaka, nekik íródott ez a kis szösszenet.

A történet a spanyolországi Katalónia hegyei között esett meg egy kisvárosban pár évvel ezelőtt. A városka nem állt másból, mint egy térből, rajta kicsi templommal, egy parkból, egy börtönből, egy iskolából és a körülöttük csoportosult lakóházakból. A városka nagyon büszke volt az iskolájára, mióta elnyerte a „legjobb iskola” címét a tartományban.

Október 31-én reggel, az egyik osztály tanulói mindenféle alkotásokat készítettek az osztálytermükben Halloween alkalmából. Akadtak, akik papírlapból vágtak ki csontvázakat, néhányan vámpír-denevéreket festettek, míg megint mások sütőtököket rajzoltak. A kisdiákok mindannyian 8-9 év körül voltak. Tanítójuk – egy gyönyörű fiatal nő – alig egy hónapja dolgozott az iskolában.

Míg a gyerekek jól érezték magukat és a Halloween-i dekorációkat készítették, a tanítónő bekapcsolta a rádiót és az időjárás-jelentést hallgatta. Úgy tervezte, hogy a nap hátralévő részében Halloween-partit szervez a gyerekeknek, és biztos akart lenni abban, hogy nem fog esni az eső. Ám hirtelen az időjárás-jelentést félbeszakították egy hír miatt: „Fontos bejelentés: egy elítélt gyilkos megszökött a helyi börtönből. Fegyver van nála és nagyon veszélyes. Kérjük, senki nem próbálja őt elfogni! A rendőrség majd...”

A tanítónő sietősen átrohant a tantermen, hogy kikapcsolja a rádiót. Nem akarta, hogy a gyerekek megijedjenek, de már késő volt. A gyerekek mind hallották a bejelentést és megrémültek a hírtől. Tudták, hogy a börtön nagyon közel van az iskolához. A tanítónő próbálta megnyugtatni őket, és kérte, hogy ne aggódjanak. Néhány perccel később azonban az iskolaigazgató hangja megszólalt a hangszóróból: „Figyelem, minden tanárnak! Arról értesültünk, hogy a rendőrség nagyon nehéz helyzetben van a városban történtek miatt. Minden tanárt arra kérünk, hogy zárjanak be minden ajtót és ablakot az osztálytermekben, míg a rendőrség nem lesz újra ura a helyzetnek. Ismétlem, zárják be az összes ajtót és ablakot a további utasításig! Ez minden...”

A tanítónő igyekezett nyugalmat erőltetni az osztályra. Elővette a kulcsot, bezárta az osztályterem ajtaját, majd átmenve a túloldalra becsukta az ablakokat is, gondosan ügyelve arra, hogy senki ne tudjon bejutni. Ekkor az egyik kislány felemelte a kezét és megkérdezte, kimehetne-e a mosdóba. A tanítónő nem akarta kiengedni, de a kislánynak sürgős volt. A nő végül engedett, a kislány kimehetett a mosdóba. Végül is nem valószínű, hogy a gyilkos pont az iskolába fog jönni.

Meghagyta a kislánynak, hogy amikor visszajön, kopogtasson az osztályterem ajtaján. Titkos kopogásban állapodtak meg: három ütés, két kaparászás: kopp-kopp-kopp, krrrr-krrrr... Erről tudni fogja, hogy a gyerek az, és beengedi. Ezek után a kislány kiment a mosdóba és a tanítónő bezárta mögötte az ajtót. Hogy a többi gyerek ne féljen annyira, a tanítónő elkezdett nekik mesélni. Közben eltelt jó húsz perc is, és a kislány még mindig nem tért vissza. A tanítónő nagyon aggódott és hangosan tűnődött: „Mi tart ennyi ideig?”

Nem sokkal később léptek zaja hallatszott a folyosóról. Az osztályban mindenki megdermedt. Aztán zajt hallottak az ajtón: kopp-kopp-kopp, krrrr-krrrr. „Visszajött.” - sóhajtott a tanítónő megkönnyebbülten. Odament az ajtóhoz és elővette a kulcsot. „Mi van akkor, ha nem is ő?” - kérdezte egy kisfiú, aki reszketett a félelemtől. A tanítónő tétovázott, de a zaj újra felhangzott: kopp-kopp-kopp, krrrr-krrrr. „Csak ő lehet.” - mondta a nő és a kulcsot a zárba illesztve kinyitotta az ajtót.

Hirtelen kivágódott az osztályterem ajtaja és egy magas férfi állt a küszöbön. Jobb kezében kést tartott, bal kezében a kislány levágott fejét. A szökött fegyenc lépett az osztályba. Mosolya fültől fülig ért. A gyerekek csapdába kerültek. Minden, amit hallani lehetett az iskola folyosóin, a gyermekek sikoltása és fájdalmas üvöltése volt. A káoszban a tanítónőnek sikerült kiütnie az ablaküveget és kiugrania rajta. Valahogy sikerült elmenekülnie, de a gyerekeknek nem volt ilyen szerencséjük.


Amikor a rendőrség megérkezett, a gyilkost ücsörögve a terem közepén találták. Körülötte minden, a falak, a padló, a mennyezet csupa vér volt, apró testrészek hevertek szanaszét, ahogyan a gyermekeket feldarabolta. A levágott fejű kislány testét a leánymosdó harmadik fülkéjében találták meg. Azon a hideg októberi napon, a gyilkos valószínűleg a mosdóban bujkált, amikor is a kislány meglepte. Valahogy kiszedte belőle a jelkódot, aztán lemészárolta a gyereket.

Ma a tanítónőt egy kórház pszichiátriai osztályán kezelik. Soha nem heverte ki az eseményeket és most is újra meg újra ismételgeti: „kopp-kopp-kopp, krrrr-krrrr... kopp-kopp-kopp, krrrr-krrrr... „

Az iskola ma elhagyatott, mert a szülők nem voltak hajlandóak többé odajáratni a gyermekeiket. Túl sok rossz emlék kötődik ahhoz a helyhez. Az iskola falai azonban még ma is állnak épp úgy, mint azon a végzetes napon. Úgy tartják, ha valaki bemegy a néhai osztályterembe, most is láthatja amint a vér a falakról csöpögött. Ha pedig elég bátor az illető és bemegy a leánymosdóba, és háromszor megkopogtatja, majd kétszer megkarcolja a harmadik fülke ajtaját, kinyitva láthatja rajta a vécén ülő fejetlen kislány holttestét... kopp-kopp-kopp, krrrr-krrrr...