Hah, gayjyjyjjy
Az enyém jobb

üzenjünk spednek ha már a topicot nézi:

Kiváncsi leszek sped mit reagál erre:

szerintem meg ezt:

patakban két gyermek fürdik: egy fiú meg egy leány. Nem illik tán, hogy együtt fürödnek,
de ők ezt nem tudják: a fiú alig hétesztendős, a leány két évvel fiatalabb.
Az erdőben jártak, patakra találtak. A nap tüzesen sütött. A víz tetszett nekik.
Először csak a lábukat mártogatták bele, azután beleereszkedtek térdig. Gergelynek megvizesedett
a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is ledobta. Egyszer csak ott lubickol
meztelenen mind a kettő.
Fürödhetnek: nem látja ott őket senki. A pécsi út jó messze van oda, s az erdő végtelen. Ha
valaki meglátná őket, lenne is nemulass! Mert a fiúcska csak hagyján - az nem úrfi; de a
leányka az a tekintetes Cecey Péter úr leánykája - kisasszony -, és úgy illant el hazulról, hogy
senki se látta.
Még így csupaszon is látszik rajta, hogy úrileány: kövér, mint a galamb, és fehér, mint a tej.
Ahogy ugrándozik a vízben, a két kis szöszke hajfonat ide-oda röppen a hátán.
- Derdő - mondja a fiúnak -, uttyunk.
A Gergőnek nevezett, soványka, barna fiú háttal fordul. A leányka belekapaszkodik a
nyakába. Gergő megindul a part felé, a leányka meg a víz színén lebeg és rugódozik.
Azonban hogy a parthoz érnek, Gergő belefogódzik a kákabokor zöld üstökébe, és aggodalmasan
néz körül.
- Jaj, a szürke!
Kilép a vízből, és ide-oda futkos, vizsgálódik a fák között.
- Várjon, Vicuska - kiáltja a leánynak -, várjon, mindjárt jövök!
S azon meztelenen elnyargal.
Néhány perc múlva egy vén, szürke lovon tér vissza. A ló fején hitvány madzag kötőfék.
Össze volt az kötve a lábával, de eloldozódott.
A gyerek szótlanul csapkodja a lovat egy somfagallyal. Az arca sápadt. Hogy visszaérkezik a
fürdőhelyre, a lónak a nyakába kapaszkodik, s lecsúszik, leugrik róla.
- Bújjunk el! - mondja dideregve. - Bújjunk el! Törököt láttam.
A lovat egy-két rántással fához köti. Felkapkodja a földről a ruháját. S fut a két meztelen
kisgyerek egy galagonyabokornak. Megbújnak, meglapulnak a bokor mögött az avarban.
Abban az időben nem volt ritkaság a török az utakon. S te, kedves olvasóm, aki azt gondolod,
hogy az a két gyerek most, ezen a nyáron fürdött a patakban, bizony csalódol. Hol van már az
a két gyerek, hol? És hol vannak mindazok az emberek, akik ebben a könyvben eléd jönnek,
mozognak, cselekszenek és beszélnek? Por az mind!
3
Hát csak tedd félre az idei kalendáriumot, tisztelt olvasóm, és vedd elő gondolatban az 1533-it.
Annak az évnek a májusában élsz te mostan, s vagy János király az urad, vagy a török, vagy I.
Ferdinánd.
Az a kis falu, ahova a két gyermek való, a Mecsek egy völgyében rejtőzködik. Valami harminc
vályogház meg egy nagy kőház mindössze. Az ablakok olajos vászonból vannak minden
házon. Az úri házon is. De máskülönben olyan házak, mint a mostaniak. A kis falut sűrű fák
lombozzák körül, s a lakók azt gondolják, hogy a török sohase talál oda. Hogy is találna? Az út
meredek, szekérnyom nincs. Torony sincs. Az emberek élnek, halnak a kis rejtekfaluban, mint
az erdei bogarak.
A Gergő gyerek apja valamikor kovács volt Pécsett, de már meghalt. Az asszony Keresztesfalvára
húzódott az apjával, egy ősz, öreg paraszttal, aki harcolt még a Dózsa György
lázadásában. Azért is kapott menedéket a falu uránál, Ceceynél.
Az öreg néha átment az erdőn Pécsre, hogy kolduljon. Abból éltek télen is, amit az öreg
koldult. Az uraság házából is csöppent olykor az asztalukra.
Hát azon a napon is a városból jött meg az öreg.
- Legeltesd meg a szürkét - mondotta az unokájának -, nem evett szegény reggel óta semmit.
Így indult ki Gergő a lóval az erdőbe. Útközben, ahogy elment az uraság háza mellett, a kis
Éva kibújt a kertajtón, és könyörgött neki:
- Derdő, Derdő, hadd menjek veled!
Gergő nem merte azt mondani a kisasszonynak, hogy maradjon odahaza. Leszállt a lóról, és
vezette Évát, amerre az kívánt menni. Éva arra kívánt menni, amerre a pillangók. A pillangók
befelé röpültek az erdőnek, hát ők is arra futottak. Végre, hogy a patakot meglátták, Gergő
fűre bocsátotta a lovat. Így kerültek ők az erdei patakba és a patakból a galagonyabokor
mögé.
Lapulnak. Reszketnek a töröktől.
És a félelmük nem árnyéktól való. Egynéhány perc múlva ropogás hallatszik a harasztban, és
mindjárt rá egy strucctollas, fehér török süveg meg egy barna lófej jelenik meg a fák alatt.
A török ide-oda forgatja a fejét. Ránéz a szürkére. A maga sötét pej kis lovát kantáron vezeti.
Most már látni, hogy a török csontos arcú, barna ember. A vállán diószínbarna köpönyeg. A
fején tornyos, fehér süveg. A fél szeme be van kötve fehér kendővel. A másik szeme immáron
a fa mellé kötött szürkét vizsgálja. Nem tetszik neki, az látszik az arca fintorgásán. De azért
eloldja.
Jobban tetszene neki a gyerek, akit a lovon látott. A gyerek jobban kél, mint a ló. A
konstantinápolyi rabvásáron háromszor annyit is adnak érte. De a gyerek nincsen sehol.
A török megnézi egynéhány fának a hátát, és felvizsgálódik a lombokra is.
Azután magyar szóval kiált:
- Hol vagy, fiúcska? Gyere elő, kis pajtás! Fügét adok! Gyere csak elő!
A gyerek nem jelentkezik.
- Gyere elő, te! Ne félj, nem bántalak! Nem jössz? Ha nem jössz, elviszem a lovadat!
És csakugyan összefogja egy kézbe a két ló vezetékét, és viszi magával el a fák között.
4
A két gyerek némán és sápadtan hallgatta eddig a törököt. A fügekínálás nem oldotta fel őket
a rémület dermedtségéből. Sokkal többször hallották otthon a vigyen el a török szidást meg a
hajmeresztő török meséket, hogysem akármiféle édesgetésre előbátorodtak volna. Hanem
mikor azt mondta a török, hogy elviszi a szürkét, a Gergő gyerek megmozdult. Ránézett
Évicára, mintha tőle várna tanácsot, s olyan arccal nézett rá, mint akinek tüske szúrja a talpát.
A szürkét viszik! Mit szólnak otthon, ha ő a szürke nélkül tér vissza?
A kis Éva mindezekre a gondolatokra nem felelt. Holtszínnel kucorgott mellette. Nagy, kék
szeme megnedvesült a rémülettől.
Azonban a szürke ment. Gergő hallotta a lépéseit. Nagy, lomha lépései vannak a szürkének. A
száraz haraszt egyenletesen csörög a lába alatt. Hát viszi a török, csakugyan viszi!
- A szürke... - hebegi Gergő síróra torzult szájjal.
És fölemeli a fejét.
Megy a szürke, megy. Csörög az erdei haraszt a lába alatt.
De most már elfeledkezik Gergő az egész világról: fölugrik, és utánairamodik azon csupaszon
a szürkének.
- Bácsi - kiáltja reszketve -, török bácsi!
A török megáll, és elvigyorodik.
Jaj de csúnya ember! Úgy vigyorog, mintha harapni akarna!
- Bácsi, a szürke - rebegi sírva Gergő -, a szürke a miénk...
És megáll vagy húszlépésnyire.
- Gyere hát, ha a tietek - feleli a török -, nesze.
Azzal elveti a kezéből a szürke kantárszárát.
A gyerek most már csak a szürkét látja. Ahogy a szürke nagy lomhán megindul, odaszökik, és
megfogja a kantárt.
Ebben a pillanatban ő is fogva van. A török nagy, erős ujjai átkapcsolják gyönge kis meztelen
karját, s ő felrepül a másik lóra, a pejre, annak a nyergébe.
Gergő sivalkodik.
- Csitt! - mondja a török, előkapva a dákosát.
Gergő azonban tovább kiabál:
- Vicuska! Vicuska!
A török arra fordítja a fejét, amerre a fiú. Keze a tőrön.
Persze amint a másik kis meztelen gyerek fölemelkedik a fűből, visszadugja a dákost, és
elmosolyodik.
- Gyere, gyere - mondja -, nem bántalak.
S megindul a két lóval a leányka felé.
Gergő le akar ereszkedni a lóról. Gergő hátán nagyot csattan a török tenyere. Gergő tehát bőg,
és ültön marad, a török meg ott hagyja a két lovat, és fut a kislány után.
5
A szegény kis Vica menekülne mostan, de aprók a lábak, és magas a fű. Elbukik. Csakhamar
ott rugódozik és sivalkodik a török ölében.
- Csitt! - szól a török, rácsapva a gömbölyűjére -, csitt, mert mindjárt megeszlek, ha el nem
hallgatsz! Ham-ham!
A kislány elhallgat. Csak a szívecskéje ver, mint a marokba fogott verébé.
Azonban hogy a lovakhoz érnek, újra kiszakad belőle a sikoltás:
- Apuska! Apa!
Mert a kétségbeesés azt gondolja, hogy elhallatszik a kiáltása minden messzeségre.
A Gergő gyerek is bőg. Az öklét a szemén forgatva sírja:
- Hazamegyek, haza akarok menni!
- Hallgass, rongyos fattyú - rivall rá a török -, mindjárt kétfelé hasítlak!
És fenyegetően rázza az öklét Gergőre.
A két gyerek elhallgat. A leányka szinte ájult rémületében. Gergő csöndesen picsogva ül a pej
hátán.
És mennek.
Kiérnek az erdőből. A Gergő gyerek látja, hogy a Mecsek útján fölfelé szekerező török nép
tarkállik. Lovas akindzsik, gyalog aszabok, tarka öltözetű szabadkatonák. Virgonc kis lovakon
ülve szállingóznak hazafelé.
Az a csoport, amelyik előttük megy, valami tíz megrakott kocsit és szekeret kísér. A
szekereken fehér ágynemű, szekrények, ágyfák, hordók, vadbőrök, gabonás zsákok rendetlen
összevisszaságban. A szekerek mellett megláncolt lábú, hátrakötött kezű, bús rabok ballagnak.
A mi janicsárunknak három szekere és hét rabja van. Öten vannak még kék nadrágos, piros
csizmás, fehér süveges janicsárok, három pedig prémes sapkájú, nagy dárdájú aszab. A félszeműnek
porral lepett, fehér strucctoll leng a süvege elejétől hátrahajoltan, csaknem a háta
közepéig.
Míg bent időzött az erdőben, a három szekér félreállott oldalt az út szélén, és helyet engedett a
többi hazavonulónak.
A janicsárok nevetve fogadják a két gyereket meg a szürkét.
Mit locsognak törökül, azt Gergő nem érti. Róluk beszélnek meg a lóról, az látszik rajtuk.
Mikor őrá néznek meg Vicuskára, nevetnek. Mikor a lóra néznek, úgy integetnek, mint mikor
valaki legyet kerget.
A török feldobja a két gyereket a kocsira, az ágynemű tetejére. Egy pufók hajadon ül ott, megláncolt
lábú rableány, arra bízza őket. Azután egy szennyes zsákot old meg az egyik sapkás
török, és mindenféle ruhát húzkod ki belőle. De az mind gyermekruha. Van közte kis szoknya,
kis szűr, pitykés mellény, sapka, kalap, kis csizmák. A török előválaszt két kis inget meg egy
kis szűrt, és feldobja a szekérre.
- Öltöztesd fel őket - mondja a félszemű a leánynak.
A leány körülbelül tizenhét éves. Parasztleány. Ahogy öltözteti a gyerekeket, megöleli és
megcsókolja őket.
- Hogy hívnak, angyalkám?
6
- Vicuska.
- Hát téged, lelkecském?
- Gergő.
- Ne sírjatok, kedves. Velem lesztek.
- De én haza akarok menni - sírja Gergely.
-

Ezért olyan bant kapsz, hogy a faszod se fogja találni a szaros punit.:'

patakban két gyermek fürdik: egy fiú meg egy leány. Nem illik tán, hogy együtt fürödnek,
de ők ezt nem tudják: a fiú alig hétesztendős, a leány két évvel fiatalabb.
Az erdőben jártak, patakra találtak. A nap tüzesen sütött. A víz tetszett nekik.
Először csak a lábukat mártogatták bele, azután beleereszkedtek térdig. Gergelynek megvizesedett
a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is ledobta. Egyszer csak ott lubickol
meztelenen mind a kettő.
Fürödhetnek: nem látja ott őket senki. A pécsi út jó messze van oda, s az erdő végtelen. Ha
valaki meglátná őket, lenne is nemulass! Mert a fiúcska csak hagyján - az nem úrfi; de a
leányka az a tekintetes Cecey Péter úr leánykája - kisasszony -, és úgy illant el hazulról, hogy
senki se látta.
Még így csupaszon is látszik rajta, hogy úrileány: kövér, mint a galamb, és fehér, mint a tej.
Ahogy ugrándozik a vízben, a két kis szöszke hajfonat ide-oda röppen a hátán.
- Derdő - mondja a fiúnak -, uttyunk.
A Gergőnek nevezett, soványka, barna fiú háttal fordul. A leányka belekapaszkodik a
nyakába. Gergő megindul a part felé, a leányka meg a víz színén lebeg és rugódozik.
Azonban hogy a parthoz érnek, Gergő belefogódzik a kákabokor zöld üstökébe, és aggodalmasan
néz körül.
- Jaj, a szürke!
Kilép a vízből, és ide-oda futkos, vizsgálódik a fák között.
- Várjon, Vicuska - kiáltja a leánynak -, várjon, mindjárt jövök!
S azon meztelenen elnyargal.
Néhány perc múlva egy vén, szürke lovon tér vissza. A ló fején hitvány madzag kötőfék.
Össze volt az kötve a lábával, de eloldozódott.
A gyerek szótlanul csapkodja a lovat egy somfagallyal. Az arca sápadt. Hogy visszaérkezik a
fürdőhelyre, a lónak a nyakába kapaszkodik, s lecsúszik, leugrik róla.
- Bújjunk el! - mondja dideregve. - Bújjunk el! Törököt láttam.
A lovat egy-két rántással fához köti. Felkapkodja a földről a ruháját. S fut a két meztelen
kisgyerek egy galagonyabokornak. Megbújnak, meglapulnak a bokor mögött az avarban.
Abban az időben nem volt ritkaság a török az utakon. S te, kedves olvasóm, aki azt gondolod,
hogy az a két gyerek most, ezen a nyáron fürdött a patakban, bizony csalódol. Hol van már az
a két gyerek, hol? És hol vannak mindazok az emberek, akik ebben a könyvben eléd jönnek,
mozognak, cselekszenek és beszélnek? Por az mind!
3
Hát csak tedd félre az idei kalendáriumot, tisztelt olvasóm, és vedd elő gondolatban az 1533-it.
Annak az évnek a májusában élsz te mostan, s vagy János király az urad, vagy a török, vagy I.
Ferdinánd.
Az a kis falu, ahova a két gyermek való, a Mecsek egy völgyében rejtőzködik. Valami harminc
vályogház meg egy nagy kőház mindössze. Az ablakok olajos vászonból vannak minden
házon. Az úri házon is. De máskülönben olyan házak, mint a mostaniak. A kis falut sűrű fák
lombozzák körül, s a lakók azt gondolják, hogy a török sohase talál oda. Hogy is találna? Az út
meredek, szekérnyom nincs. Torony sincs. Az emberek élnek, halnak a kis rejtekfaluban, mint
az erdei bogarak.
A Gergő gyerek apja valamikor kovács volt Pécsett, de már meghalt. Az asszony Keresztesfalvára
húzódott az apjával, egy ősz, öreg paraszttal, aki harcolt még a Dózsa György
lázadásában. Azért is kapott menedéket a falu uránál, Ceceynél.
Az öreg néha átment az erdőn Pécsre, hogy kolduljon. Abból éltek télen is, amit az öreg
koldult. Az uraság házából is csöppent olykor az asztalukra.
Hát azon a napon is a városból jött meg az öreg.
- Legeltesd meg a szürkét - mondotta az unokájának -, nem evett szegény reggel óta semmit.
Így indult ki Gergő a lóval az erdőbe. Útközben, ahogy elment az uraság háza mellett, a kis
Éva kibújt a kertajtón, és könyörgött neki:
- Derdő, Derdő, hadd menjek veled!
Gergő nem merte azt mondani a kisasszonynak, hogy maradjon odahaza. Leszállt a lóról, és
vezette Évát, amerre az kívánt menni. Éva arra kívánt menni, amerre a pillangók. A pillangók
befelé röpültek az erdőnek, hát ők is arra futottak. Végre, hogy a patakot meglátták, Gergő
fűre bocsátotta a lovat. Így kerültek ők az erdei patakba és a patakból a galagonyabokor
mögé.
Lapulnak. Reszketnek a töröktől.
És a félelmük nem árnyéktól való. Egynéhány perc múlva ropogás hallatszik a harasztban, és
mindjárt rá egy strucctollas, fehér török süveg meg egy barna lófej jelenik meg a fák alatt.
A török ide-oda forgatja a fejét. Ránéz a szürkére. A maga sötét pej kis lovát kantáron vezeti.
Most már látni, hogy a török csontos arcú, barna ember. A vállán diószínbarna köpönyeg. A
fején tornyos, fehér süveg. A fél szeme be van kötve fehér kendővel. A másik szeme immáron
a fa mellé kötött szürkét vizsgálja. Nem tetszik neki, az látszik az arca fintorgásán. De azért
eloldja.
Jobban tetszene neki a gyerek, akit a lovon látott. A gyerek jobban kél, mint a ló. A
konstantinápolyi rabvásáron háromszor annyit is adnak érte. De a gyerek nincsen sehol.
A török megnézi egynéhány fának a hátát, és felvizsgálódik a lombokra is.
Azután magyar szóval kiált:
- Hol vagy, fiúcska? Gyere elő, kis pajtás! Fügét adok! Gyere csak elő!
A gyerek nem jelentkezik.
- Gyere elő, te! Ne félj, nem bántalak! Nem jössz? Ha nem jössz, elviszem a lovadat!
És csakugyan összefogja egy kézbe a két ló vezetékét, és viszi magával el a fák között.
4
A két gyerek némán és sápadtan hallgatta eddig a törököt. A fügekínálás nem oldotta fel őket
a rémület dermedtségéből. Sokkal többször hallották otthon a vigyen el a török szidást meg a
hajmeresztő török meséket, hogysem akármiféle édesgetésre előbátorodtak volna. Hanem
mikor azt mondta a török, hogy elviszi a szürkét, a Gergő gyerek megmozdult. Ránézett
Évicára, mintha tőle várna tanácsot, s olyan arccal nézett rá, mint akinek tüske szúrja a talpát.
A szürkét viszik! Mit szólnak otthon, ha ő a szürke nélkül tér vissza?
A kis Éva mindezekre a gondolatokra nem felelt. Holtszínnel kucorgott mellette. Nagy, kék
szeme megnedvesült a rémülettől.
Azonban a szürke ment. Gergő hallotta a lépéseit. Nagy, lomha lépései vannak a szürkének. A
száraz haraszt egyenletesen csörög a lába alatt. Hát viszi a török, csakugyan viszi!
- A szürke... - hebegi Gergő síróra torzult szájjal.
És fölemeli a fejét.
Megy a szürke, megy. Csörög az erdei haraszt a lába alatt.
De most már elfeledkezik Gergő az egész világról: fölugrik, és utánairamodik azon csupaszon
a szürkének.
- Bácsi - kiáltja reszketve -, török bácsi!
A török megáll, és elvigyorodik.
Jaj de csúnya ember! Úgy vigyorog, mintha harapni akarna!
- Bácsi, a szürke - rebegi sírva Gergő -, a szürke a miénk...
És megáll vagy húszlépésnyire.
- Gyere hát, ha a tietek - feleli a török -, nesze.
Azzal elveti a kezéből a szürke kantárszárát.
A gyerek most már csak a szürkét látja. Ahogy a szürke nagy lomhán megindul, odaszökik, és
megfogja a kantárt.
Ebben a pillanatban ő is fogva van. A török nagy, erős ujjai átkapcsolják gyönge kis meztelen
karját, s ő felrepül a másik lóra, a pejre, annak a nyergébe.
Gergő sivalkodik.
- Csitt! - mondja a török, előkapva a dákosát.
Gergő azonban tovább kiabál:
- Vicuska! Vicuska!
A török arra fordítja a fejét, amerre a fiú. Keze a tőrön.
Persze amint a másik kis meztelen gyerek fölemelkedik a fűből, visszadugja a dákost, és
elmosolyodik.
- Gyere, gyere - mondja -, nem bántalak.
S megindul a két lóval a leányka felé.
Gergő le akar ereszkedni a lóról. Gergő hátán nagyot csattan a török tenyere. Gergő tehát bőg,
és ültön marad, a török meg ott hagyja a két lovat, és fut a kislány után.
5
A szegény kis Vica menekülne mostan, de aprók a lábak, és magas a fű. Elbukik. Csakhamar
ott rugódozik és sivalkodik a török ölében.
- Csitt! - szól a török, rácsapva a gömbölyűjére -, csitt, mert mindjárt megeszlek, ha el nem
hallgatsz! Ham-ham!
A kislány elhallgat. Csak a szívecskéje ver, mint a marokba fogott verébé.
Azonban hogy a lovakhoz érnek, újra kiszakad belőle a sikoltás:
- Apuska! Apa!
Mert a kétségbeesés azt gondolja, hogy elhallatszik a kiáltása minden messzeségre.
A Gergő gyerek is bőg. Az öklét a szemén forgatva sírja:
- Hazamegyek, haza akarok menni!
- Hallgass, rongyos fattyú - rivall rá a török -, mindjárt kétfelé hasítlak!
És fenyegetően rázza az öklét Gergőre.
A két gyerek elhallgat. A leányka szinte ájult rémületében. Gergő csöndesen picsogva ül a pej
hátán.
És mennek.
Kiérnek az erdőből. A Gergő gyerek látja, hogy a Mecsek útján fölfelé szekerező török nép
tarkállik. Lovas akindzsik, gyalog aszabok, tarka öltözetű szabadkatonák. Virgonc kis lovakon
ülve szállingóznak hazafelé.
Az a csoport, amelyik előttük megy, valami tíz megrakott kocsit és szekeret kísér. A
szekereken fehér ágynemű, szekrények, ágyfák, hordók, vadbőrök, gabonás zsákok rendetlen
összevisszaságban. A szekerek mellett megláncolt lábú, hátrakötött kezű, bús rabok ballagnak.
A mi janicsárunknak három szekere és hét rabja van. Öten vannak még kék nadrágos, piros
csizmás, fehér süveges janicsárok, három pedig prémes sapkájú, nagy dárdájú aszab. A félszeműnek
porral lepett, fehér strucctoll leng a süvege elejétől hátrahajoltan, csaknem a háta
közepéig.
Míg bent időzött az erdőben, a három szekér félreállott oldalt az út szélén, és helyet engedett a
többi hazavonulónak.
A janicsárok nevetve fogadják a két gyereket meg a szürkét.
Mit locsognak törökül, azt Gergő nem érti. Róluk beszélnek meg a lóról, az látszik rajtuk.
Mikor őrá néznek meg Vicuskára, nevetnek. Mikor a lóra néznek, úgy integetnek, mint mikor
valaki legyet kerget.
A török feldobja a két gyereket a kocsira, az ágynemű tetejére. Egy pufók hajadon ül ott, megláncolt
lábú rableány, arra bízza őket. Azután egy szennyes zsákot old meg az egyik sapkás
török, és mindenféle ruhát húzkod ki belőle. De az mind gyermekruha. Van közte kis szoknya,
kis szűr, pitykés mellény, sapka, kalap, kis csizmák. A török előválaszt két kis inget meg egy
kis szűrt, és feldobja a szekérre.
- Öltöztesd fel őket - mondja a félszemű a leánynak.
A leány körülbelül tizenhét éves. Parasztleány. Ahogy öltözteti a gyerekeket, megöleli és
megcsókolja őket.
- Hogy hívnak, angyalkám?
6
- Vicuska.
- Hát téged, lelkecském?
- Gergő.
- Ne sírjatok, kedves. Velem lesztek.
- De én haza akarok menni - sírja Gergely.
-e

Stry azt mar linkeltem 1x.
Új csengőhang

Fuck your mothers.