|
Megyek hát, s tüstént szólítom kedvesem,
Hisz biztos reám vár talpig tetvesen.
De csitt! Mi fény villózik amott?
Konnektorba nyúlt, s ettől görcsöt kapott.
Ó, én egyetlenem, segítenék máris,
De nem teszem, hisz látom élvezed a fázist.
JÚLIA: Bűzt hoz a szellő, ez Romeó lenne?
Ilyen szaga neki van, biztos vagyok benne.
Elindult felém, ide vezet útja,
Remélem, hogy erejéből több menetre futja.
Jöjj hát szerelmem, s csókold meg ajkamat,
De sietned kell, mert bélgiliszták hajtanak.
RÓMEÓ: Mily furcsa a hangja, csak nem esett baja?
Tán rühes a kedves, hogy hullik a haja?
Ó, a galád tele van kéjjel,
Biztosan megcsalt mással az éjjel.
JÚLIA: Ne szólj így Romeó, hisz meg szűz vagyok.
RÓMEÓ: A füledre kedves, attól hallasz nagyot.
JÚLIA: Szerelmem Romeó, ne gyanúsíts engem,
Hisz éjjel az odúm csak terád fentem.
Loboncos trombitád, mely igen derék fajta,
Nyújtsd fel hát iziben, s felhúzlak rajta.
RÓMEÓ: Értem a terved, fáj a fogad a golyóra,
Húzzon fel inkább a Vágó Pisti rolója.
JÚLIA: Hármat kérek kedves, ölelj, csókolj, szeress,
Szoknyám alatt iziben mamutfészket keress!
RÓMEÓ: Ide figyelj kedves! Mit mondassz, csupa vidámság,
De nincs itt a Dévényi, ez nem három kivánság.
S most mondok neked szépet én is Júlia:
Arcod látvanyátol kipusztul Grúzia.
JÚLIA: Szerelmem Rómeó, hangod mint az álom,
Meredő tagodat epedve várom.
Tudom, hogy féltél, s éjjel reám vártál,
S félelmed jeléül megtelt az ágytál.
Tudom, hogy szeretsz, s imádsz kellőképpen,
Vizelő kacséd kimutatta nékem.
RÓMEÓ: Szót se többet erről, hisz elég a bajom,
Az engem ért csapást szó nélkül nem hagyom.
Keserű a sorsom, melynek tűz az oka,
Házunk égésének nagy volt a foka.
JÚLIA: Ezek után Rómeó nem élet az élet,
Haljunk meg együtt, igyuk meg e mérget.
Az élet örömeit már élvezni nem merem,
Mert napok óta sajog, s gyötör aranyerem.
Ég veled hát kedves, az életet már utáltam,
S ha meghaltam, jöjj te is utánam.
|
Én tartom a rekordot 