«1...1011121314» Új üzenet

Adminisztrátor
6 hónapja
Az elmaradt jutalmak kiosztásra kerültek.
getbanner.php?n=Was

Adminisztrátor
3 hónapja
Egészen rég volt event, így gondoltam a mai Discordos összeröffenés után ki lehetne írni egyet. Nem találtam ki jobb nevet, ez egy Feature request event lenne. Azaz bárkinek bármi is a szíve vágya a játékban, azt most leírhatja. Természetesen ötleteket meg feedbacket bármikor várunk, de most kifejezetten arra kérnénk mindenkit, hogy ötleteljen, próbáljon előállni valamivel, ami szerinte jót tehet a játéknak és/vagy a közösségnek. Ez lehet valami nagy feature mint skinrendszer (bár ez amúgy is tervben van), vagy valami kis dolog, mint pl félkövér betű a chatre.

3.0-ig megvannak a terveink, és nagyjából be is vannak ütemezve (mind a szerver, mind a botok jól haladnak), de mindig jöhet valami, amire azt mondja egyikünk, hogy "Ezt most meg kell csinálnom!", pl mint a selfie modeot tök fun volt összerakni. Ha más nem, akkor majd 3.0 utáni feature listre kerül be. Ezen kívül az event erejéig az se baj, ha az elutasított ötletek listájáról írtok dolgokat. Elvégre ha kiderül, hogy sokan akarnátok, akkor átgondolhatjuk, hogy mégis elfogadjuk.

Azért megkérnék mindenkit, hogy legyetek belátással. Például az eléggé megvalósíthatatlan, hogy hipp-hopp legyen Crysis szintű grafika.

Az event november végéig fog tartani, így megvan rá az esély, hogy a legjobb ötleteket Karácsonyra megvalósítjuk.

Felhasználó
3 hónapja
Pályaátrendezés. Igen, tudom, hogy a Fortnite-ban is ez volt nemrég... Was-al erről már ötleteltünk, de akkor nekem nem tetszett az ötlet. Viszont amikor legutoljára játszottam elég egysíkúnak éreztem a játékmenetet. Mindig ugyan azok a harcterek (általában AlComp, Indu-ban mennek a harcok). Lehetne egy kis változás. E köré akár lehetne egy story-t építeni, külön eventet, vagy akár egy régebbi történettel összefűzni, akár a reaktoros témával, valami hirtelen utóhatásként, vagy az Űrhajóval is lehetne valamit kezdeni, ha már régóta csak random jön és megy. Elég meredek ötlet, de jó nagy változást hozna be, akár régebbi/új emberek érdeklődését fel tudná kelteni.

Missziók. Ha valaki új missziót rak ki feljöhetne valami értesítés, akár a Missziók fülön egy szám megjelenhetne (ahány új misszió annyi a szám, mintha olvasatlan üzenet lenne).

Ünnepi eventek. Ahogy más játékokban itt is lehetne rendszeresen az ünnepekkel összekötött plusz content pl: aktuális volt a Halloween, pályán meg kell találni és szétlőni x tököt. Jutalom x pont vagy különleges fejfedő/név előtti cím. Igen, tudom ez mind sok idő és itt senki sem főállású fejlesztő, de ilyen plusz dolgok is viszik előre a játékot.

Felhasználó
3 hónapja
Pályaátrendezés. Igen, tudom, hogy a Fortnite-ban is ez volt nemrég... Was-al erről már ötleteltünk, de akkor nekem nem tetszett az ötlet. [...]

Nagyon király, egyébként nekem is tetszik maga az ötlet, de szerintem az átrendezést mindenképpen át kéne beszélni a még aktív játékosokkal, hogy ne legyen probléma utána, hogy bezzeg régen jobb volt.
F

Adminisztrátor
3 hónapja
Szezon meg misszio meg stb rendszert jobban osszekotni a jatekkal amugy tervben is van, csak a szerver rewrite utani contentnek. Az meg kicsit odebb van meg. De ilyen pl siman lehet majd, hogy ha valaki uj missziot ir ki az megjelenik chaten, illetve valami /missions commanddal le lehet kerni a meglevo missziok listajat, es jatekon belulrol feljelentkezni ra meg ilyenek. Ilyen dolgok mindenkepp lesznek. Az is fasza lenne, ha amikor egy szezon missziot teljesitesz (vagy a kozelebe ersz, foleg ez a legyen PONTOSAN x killed jellegu cuccokhoz kell), akkor arrol is kapj ertesitest.

A palya atrendezes... Hat az nagyobb falat munka. Gondoltunk mar amugy ilyenre, hogy a het kulonbozo napjain kulonbozo helyeken legyenek tereptargyak. Pl hetfon trench mayantol alcompig, kedden random dobozok. Nem nagy valami, de kis variacio azert. De nem biztos, hogy lesz is belole valami. Egy mas dolog amit mar regota igergetek/tervezunk, az a klan epuletek, amik ingame is valtoznanak.

Szerk.: Ja, amugy tobb event, foleg ilyen unnephez kothetoek, ez jo lenne mar most is, csak magaval a core content fejlesztesevel se tudunk mindig haladni, nincs ido ilyen extra dolgokra. De ha egyszer valahara a skin rendszert megcsinaljuk, akkor unlockolhato fejfedok is szoba kerulhetnek. Akar elotte is.

Legutóbb szerkesztve Banán által


Felhasználó
3 hónapja
Itt egy pár hót random ötlet ami akár még jó is lehet:


Pantiban Was szobor

Firework launcher weapon szilveszterkor

Meteor zápor event (akár reaktor robbanáshoz is lehetne kötni)

Mapon helyhez rögzített használható fegyverek (turretek, ágyúk stb.)

Külön tablista botoknak

Botok számozása úgy mint régen (BOT-1, BOT-2 stb.)

Auto pause - Amelyik user ingame 1-2 percig nem nyúl a géphez azt autómatikusan afkba rakhatná a játék, azaz nem lehetne őt megölni, kiírná fölé hogy AFK, fehér zászló jel, ilyesmik.

Botok öntudatra ébredése event

Techbe valami bármilyen csicsafunction nélküli lézeres gépfegyver (M4-hez hasonló)

Télen csicsa téli skinezetű, vagy akár átmodellezett járművek, hummernek hólánccal antigravnak lézertalpak helyett 2 jégrúddal pl.

Járművekre szerelt használható fegyverek

Karácsonykor spaceship helyett rénszarvasokkal mikulás szán jöhetne az égből

Beállításoknál full screen ki-be kapcsolása

Botok darabszámának beállítása menüben

Meghalás-respawn között ne lehessen war commandot beírni - gyorsrespawn megelőzése

Tornádó event - Jönne egyszer egy tornádó, ami a városon átvonulva felkapna, darabokban szétrepítene pár épületet. Ez lehetne egy pájaátrendezés kezdő eventje, aztán a szétrepített épületek nem oda épülnének vissza ahol addig voltak.

Fórum főoldalára a leglényegesebb/legfontosabb aktuális topicok kiemelése, példa:
unknown.png

Fórumos üzenetekre react emojikkal

@everyone command, userek megjelölése fórumon

Fórumra beérkező üzenetekről értesítés képernyő alsó sarkában megjelenő kis ablakként, úgy ahogy discordnál vagy más oldalaknál. Ennek némítása természetesen lehetséges lenne, akár egyéb értesítési beállítások is lehetnek.

Új időjárás: köd. Ez egy időhöz kötött kalandos időjárási helyzet lehetne, mondjuk idk naponta 10:00-14:00 között random időpontban kapcsolna be egy fél órára. Lényege, hogy a tiszta látótávolság 3 méter körül lenne, mondjuk 3-5 méterig homályosodna a látókép, azontúl teljes szürkésfehérség. Tehát ezen a szűk körön kívül egymást sem lehetne látni, így távolra csak vaktába lövöldözéssel szerencsére bízva lehetne eltalálni stickeket, szal úgy lenne könnyebb ha az 5 méteres látókörön belülre kerül a játékos.

Halloween ideje alatti játékmenet; Az előző ötletből kiindulva halloweenkor végig ez a ködös időjárás uralkodhatna a mapon. Ezidőre lehetnének különböző epic spooky fejfedők, hogy minél jobban rá lehessen hozni a másik játékosra a szívbajt amikor kibukkanunk a látóterébe. Ezen kívül lehetnének új szezonális KÖZELHARCI fegyverek. Gunnak mondjuk demon axe, devil’s fork, death scythe, ilyesmik, technek meg akár a lézerkardot vissza lehetne hozni kevésbé OP változatban. Ha a gunnak több ilyen közelharci cókmókja lenne akkor persze technek is több ilyen halloweeni feelingű csak scifikus fegyó kellene hogy legyen, ezekre konkrét ötletem nincs. Ezek tehát ezesetben sokkal aktuálisabbak lehetnének mikor 5 méteren belül találja szembe magát két játékos.


Egyelőre ennyi, majd ha lesz még ötletem akkor írom! :)
getbanner.php?n=Emerald13

Adminisztrátor
3 hónapja
>Firework launcher weapon szilveszterkor
Ezt adom, uj fegyok UTAN lehet rola szo, de igy lehet, hogy majd csak jovo szilveszterre lesz beloel valami.

>Mapon helyhez rögzített használható fegyverek (turretek, ágyúk stb.)
>Járművekre szerelt használható fegyverek
Rogzitett turretet nem olyan lehetetlen megcsinalni, csak amig nincs az uj szerver keszen, addig egy turretet vegtelen sok jatekos tudna hasznalni, az meg nem olyan fasza.
Kocsibol loves ugyanez, plusz meg a sofor es turretes jatekos kozti kommunikaciot is meg kell hozza csinalni. Nem lehetetlen, de az uj szerver kell hozza mindenkepp, hogy rendesen emgvalositsuk. Amugy se tudom, hogy alapbol Was ilyenekre felkesziti-e a rendszert.

>Fórum főoldalára a leglényegesebb/legfontosabb aktuális topicok kiemelése
>Fórumos üzenetekre react emojikkal
>@everyone command, userek megjelölése fórumon
Reactokba egyszer mar belementem, ha lesz ugy szabadidom tuti megcsinalom. Mention nem lesz, mert egy forumon ez nem mukodne rendesen.
Kiemelt topic lista viszont siman lehet, globalisan pinelt, meg szemely szerint pinelt is. Szinten, ha egyszer lesz idom, a fontosabb featureok utan/kozt, akkor lesz ilyen.

>köd
Max hasonlo lenne mint az atlantisz haborus eventnel, ami halloweenkor mondjuk 1 napig elfogadhato, de nem lesz napi rendszeresseggel. Szinten majd az uj szerverrel lesz, ha lesz.


Minden mas nem tul kivitelezheto, vagy nem tetszik lol.



Felhasználó
2 hónapja
Csapattárs botok feje fölött tényleg kéne hogy legyen valami név, különben messzebbről sose tudom h melyik csapattárs melyik ellenség. Playereknél se véletlen van így.
getbanner.php?n=Emerald13

Felhasználó
2 hónapja
Támogatom Em kérését. Ha van rá mód nagy segítség lenne a megkülönböztetésük. Meg többször levadásszák előlem az ellenséget a saját bot csapattársaim! :D

Legutóbb szerkesztve SnowFlake által

rl.gifAki a FERRARIT szereti rossz ember nem lehet! rl.gif
«1...1011121314»