«1234»

4556

2712

4551

Az én kérdésem az volna, hogy mért nincs nektek megfelelő fórumtémátok indítva pl klánjelentkezések témában, vagy , bár bármi olyanban, ahová illenének alábbi soraim !?

Nem sokan ismertek, mert jó rég abbahagytam már a játékot, viszont akkoriban elég aktívan játszott, és lelkes tagja voltam az SL -nek. Most viszont úgy néz ki hogy klánt kellesz váltanom, mert ők inaktívak, és lényegében rátok gondoltam. Jelentkezésem még hivatalosan nem adom be hozzátok, mert amit a következőkben olvasni fogtok tőlem, az alapján nem biztos hogy engem kerestek.
Tudjátok én nagyon sokáig utáltam ezt a klánt gyozo15 és főleg Páncélos vezetése alatt. Tömegklánnak tartottam, ahol csak a kill számít, és a viselkedés nem. Örömmel olvastam klánoldalatokon, hogy nem csak a vezetőség, de a mentalitás is változott. Egy teljesen új szellemiséget próbáltok képviselni én úgy látom, és ez nagyon tetszik. Vannak még hasonló klánok, de kevesen, és nagyon inaktívak. Szóval gondolkodom rajtatok nagyon, és azt szeretném tőletek kérni, hogy ti is tegyétek ezt meg velem kapcsolatban, és szavazzatok, vagy legalábbis beszéljétek át. Azt is hozzá kell még tennem az egészhez, hogy bár az elmúlt napokban nagyon aktív voltam, pl tegnap napi top 1 , de heti három-négy napnál többet nem tudok fent lenni. Általában a hétvégén soha nem vagyok. A többi napokon azért oda teszem magam, és ha így is elfogadtok, szóljatok.
köszi mindenkinek.
köszönöm hogy olvastatok
Hát én még ismerlek Krisztus előtt 200ból és szerintem egyáltalán nem gond hogy nem játszol minden nap, mivel kb senki sem és ez nem is elvárás. Én örömmel látnálak köztünk szóval jelizz. :)

4133

2338

óvszertartótasak

2328

Kos

4072

«1234»